Kell hozzá
30 dkg liszt,
25 dkg margarin,
egy teáskanálnyi só (férj szerint még mehetett volna bele),
egy kanál ecet és
6 kanál víz.
Ezt összegyúrtam géppel, aztán inkább kézzel is, mert úgy jobb volt, és gyurmaszerű, ragadós tésztát kaptam. Pihent jó sokat a hűtőben. Aztán belisztezett deszkára raktam, próbáltam úgy kinyújtani ujjnyi vastagon, hogy négyzet/téglalap alakú legyen a tészta (először nem lett az, levágtam a széleket, és azokból csináltam egy kisebb, szabálytalan négyzetet). Ezt megkentem tojássárgájával (egy elég), megszórtam jó sok köménymaggal és kb. 15-20 dkg reszelt trappistával. Biztos füstölt sajttal is finom lett volna.
A derelyevágómmal igyekeztem szabályos csíkokat vágni belőle, aztán kb. 10 centis rudakat, majd eljátszottam azzal, hogy beleférjenek egy tepsibe (amire sütőpapírt tettem). Kb. 220 fokon, előmelegített sütőben addig sütöttem, amíg meg nem pirult és a sajt barnára nem olvadt rajtuk. Finom lett, és levelestészta-szerű. (Ahol nem gyúrtam össze eléggé a levágott darabkákat, ott ketté is estek, amikor leszedegettem még forrón a sütőpapírról.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.